Szemléletformáló kampány 2021. 06. 10.

Az előadók egy-egy téma feldolgozása kapcsán népszerűsítették a BaCulit programban tanultakat, azok beépülését az óravezetésbe.

A hatodik osztállyal az olvasási kalauzt ismertette meg, majd lépésenként végighaladtak egy ismeretterjesztő szövegen. Először az olvasás előtti gondolatokat, asszociációkat szedték össze, majd a szöveg lassabb, pontosabb olvasására hívta fel a figyelmet. Ezután elérkeztek a szöveg feldolgozásában a lényegkiemelés lépése következett:megkeresték a kulcsszavakat, visszakérdeztek arra, amelyben bizonytalanok voltak a gyerekek. A másik hatodik osztálynál hasonló módszerekkel az elmúlt természetismeret órákon tanult kulcsfogalmakat készítették el a fogalomfalra. Igyekeztek a saját fogalmaikat létrehozni, ügyelve a legfontosabb szaknyelvi kifejezések megtartására, mégis mindenki számára, korosztályuknak érthető szövegeket alkottak. Az előadó bemutatta, hogyan lehet az érdeklődését a tanulóknak fenntartani, és ezáltal egy-egy témáról ismereteiket elmélyíteni kreatív feladattal. A hetedikesek szófelhőt alkottak év végi ismétlésként a romantika témájában. Először felelevenítették a stílusirányzatról szóló ismereteiket, majd megalkották csomagolópapírra a szófelhőket. A nyolcadikosoknál az alkotás tableteken történt, ingyenes programmal, itt a téma a XX. század elejének stílusirányzata volt, a hetedikesekhez hasonlóan előbb ismeretek felelevenítése zajlott, majd tetszőleges programmal kreatív alkotás következett. A feladattal nemcsak lényegkiemelő készségük fejlődött, hanem a művészi kompetencia is.

Szemléletformáló kampány 2021. 06. 03.

A rendezvény célja: különböző korosztályok megismertetése a legózás élményével és annak jótékony szemléletformáló hatásával.
Az építőkockázás, legózás lehet egyéni, vagy társas játék. Az egyikből az önálló döntés lehetőségét lehet megtanulni, a másikból az esetlegesen előforduló konfliktusok kezelését, az együttműködés örömét.
Ezen felül ott van a szárnyaló képzelet, a kreativitás, mert építés közben csak a fantázia szabja meg az egyes elemek funkcióját, az építmény alakját, méretét. Mit tanulhatunk még?
– Egyensúlyozást, hiszen cél, hogy ne dőljön le az építmény.
– Kísérletezést, hogyan lehet egyik elemet a másikkal helyettesíteni, valamint matekot, fizikát, művészetet.Meg persze finommotorikát, ami lássuk be, ráfér néhány felnőttre is.

Ezek után a tanultakat már csak át kell ültetni a valóságba!

Ennek érdekében a rendezvényt plakáttal meghirdetve az iskola egy tantermében tartottuk. A teremben a résztvevők forgószínpad szerűen cserélődtek, így találkozhattak a különböző korosztályok. A résztvevők az építés örömével távoztak a rendezvényről.